FILMHISTORY ~ Minden, amit a filmek történelméről tudnod kell.
A nyomorultak

A nyomorutak (eredeti címén Les Misérables) 2012-es brit musical-dráma film, amely Alain Boublil and Claude-Michel Schönberg azonos című musicalén alapul, s amely pedig Victor Hugo 1862-es szintén azonos című francia regényének feldolgozása. A film a Working Title Films produkciójában készült, és a Universal Pictures – Magyarországon a UIP Duna – forgalmazza.
 
A filmet Tom Hooper rendezte, William Nicholson, Boublil, Schönberg és Herbert Kretzmer írta, főbb szerepeit pedig Hugh Jackman (Jean Valjean), Russell Crowe (Javert), Anne Hathaway (Fantine) és Amanda Seyfried (Cosette) játszotta el. A film az egykor fegyenc Jean Valjean történetét meséli el, aki egy francia város polgármestere lesz. Elvállalja, hogy gondjaiba veszi Fantine törvénytelen lányát, Cosette-et, miközben Javert rendőrfelügyelő elől menekül, aki újra el akarja kapni.
 
A nyomorultak előkészületei már az 1980-as évek végén elkezdődtek. A musical 2010. októberi 25. évfordulós díszelőadása után jelentette be Cameron Mackintosh producer, hogy a film újra előkészítés alatt áll. Hoopert és Nicholsont 2011 márciusában kérték fel, a főbb szereplőket pedig 2011 folyamán válogatták ki. A forgatás 2012 márciusában kezdődött, és Angliában a hampshire-i Winchesterben és Portsmouthban, valamint Franciaországban, Párizsban zajlott.
 
A nyomorultak díszbemutatóját 2012. december 5-én tartották Londonban az Empire, Leicester Square-ben, majd az Amerikai Egyesült Államokban 2012. december 25-én, Magyarországon pedig december 27-én mutatták be a nagyközönségnek. Nagy-Britanniában 2013. január 11-én mutatják be. A film kritikái többnyire Jackman és Hathaway játékát dicsérték. Számos díjat és elismerést szerzett, köztük három Golden Globe-díjat – a legjobb musical vagy vígjáték, a legjobb színész (musical vagy vígjáték) (Jackman) és a legjobb női mellékszereplő (Hathaway) kategóriákban. Kilenc BAFTA-ra jelölték, így a legjobb film, a legjobb brit film, a legjobb férfi főszereplő (Jackman) és a legjobb női mellékszereplő (Hathaway) díjára is. Nyolc Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film, legjobb férfi főszereplő (Jackman) és a legjobb női mellékszereplő (Hathaway) díjára.
 
 
 
 
 
 
Forrás: wikipédia
 
A film története

 - Pathé Cinema & Gaumont
 - Auguste és Louis Lumière
 - Némafilmek
 - Megszólal a film!
 - Színesfilm
 - Térhatású filmek
 - Képformátumok
 - Számítógépes filmek
 - 3D, IMAX, 4D

 
A magyar film története
 - 1945-56
 
magyar korszakelemzések

 - Negyvenöttől ötvenig
 - Az ötvenes évek
 - Hatvanas évek
 - Hetvenes évek
 - Nyolcvanas évek

 
a televízió

 - Története
 - Technikai jellemzők
 - Színes televízió
 - Internettelevízió
 - A magyar televíziózás

 
akiket illik ismerned

 - Színészek
 - Rendezők
 - Filmzeneszerzők

 
amiket illik ismerned

 - Akciófilmek
 - Animációs filmek
 - Drámák
 - Fantasyk
 - Háborús filmek
 - Horror filmek
 - Musical filmek
 - Romantikus filmek
 - Science-fiction
 - Vígjátékok

 
Érdekességek

 - ELTE: Filmtörténet szak

 
Frissítések
Friss bejegyzések
2014.07.24. 18:00
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                      


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!