A fonográf megjelenése után Muybridge javasolta Edisonnak, hogy a két találmányt kombinálják. 1904-ben Oscar Mester német producer saját fejlesztésű berendezésével, a biofonnal kápráztatta el a St. Louis-i világkiállítás látogatóit, mint új hangosítási kísérletével. Ez az eljárás azonban még nem nevezhető hangosfilmnek, hiszen nem maga a film volt hangosított. Ezért az eljárás neve: hangzófilm. A hangszóró a lemezjátszó tölcsére volt, amelynek hangját sokszor elnyomta a mozigép kattogása. Közben kísérleteztek az igazi megoldáson: a képek és a hangok egyidejű, egyetlen celluloid szalagra rögzítésén.

 

 

Hangzótól a digitális hangzásig

1922-ben három német mérnök – Hans Vogt, Joseph Massolle és Benedict Engel – levetítette első hangosfilmjét Berlinben. Az általuk feltalált új eljárást használták.

Triergon-eljárás: alapja az az elv, hogy a hanghullámokat elektromos impulzusokká, az impulzusokat viszont fénycsíkká lehet alakítani. Ezáltal hangcsíkot lehet rögzíteni a filmszalag egyik szélén. Lejátszáskor a szalagon lévő jelek ismét elektromos impulzusok lesznek, melyek megrezegtetik a hanggerjesztő membránt. A kép és a hang minden esetben szinkronban marad.

 

A nagy áttörést a Vitaphone eljárás jelentette. Ez a rendszer néhány év alatt hódította meg a világot. A hangot 40 cm-es lemezről játszották le. A lemezeknek általában csak az egyik oldalán volt hangfelvétel (a másik oldalon volt a címke). Fordulatszámuk 33 1/3 volt. A lemezek játékideje azonos volt a filmtekercsek játékidejével (néha kevesebb: 11 perc). 1929-1931 között rövidfilmeket is készítettek kb. 3 perces játékidővel, ezeket ugyanis hanglemezként is értékesíteni lehetett.

 

Az első magyar vonatkozású (német) hangosfilmet Mezőhegyesen forgatták 1928-ban. A forgatókönyvet Székely János írta. Címe Liszt muzsikája után Ungarische Rhapsodie volt. Ezt a filmet és az utána következő Csak egy kislány van a világon című filmet Vitaphone eljárással készítették. Az Ungarische Rhapsodie hanganyaga négy darab, 16 hüvelyk átmérőjű lemezből áll (három lemez kétoldalas, a negyediknek csak egyik oldalán van hangfelvétel). Chaplin Nagyvárosi fények című filmje is Vitaphone eljárással készült. Ám az átütő sikert jelentő Hyppolit, a lakáj már fényhanggal készült (Tobis-Klang).

 

A Warner Brothers A dzsesszénekes című 1927-es munkájával vette kezdetét a hangosfilm korszaka. A filmben a főszerepet Al Jolson fehérbőrű színész játszotta, akit négerre sminkeltek, mivel akkor még fekete bőrű színész nem játszhatott főszerepet. A filmipar a siker ellenére is vonakodott áttérni a hangosfilmre, mivel jelentős költségekkel járt volna a változás. A stúdióknak 250–500 ezer dollár közötti áron kellett megvásárolniuk a hangosfilm-felvevőket, ami még ma is óriási összeg. De akik nem tudtak áttérni az új technikára, azok később lemorzsolódtak. Egy év alatt tízszeresére nőtt a hangosfilmeket játszó mozik száma. A némafilmek korszaka leáldozott.

 

Magyarországon elsőként a Fórum (jelenlegi nevén Puskin) mozit szerelték fel hangos vetítőgéppel 1928-ban. Az Énekes bolond című film bemutatója csaknem meghiúsult, mert az Angliában készült berendezés csak kattogott és berregett. Molnár Jánost hívták, aki a Rádió első adásainál már nevet szerzett magának. Tréfából azt mondta: 50 pengőért megjavítja. Amikor nagy nehezen odaadták a pénzt, csak annyit tett, hogy elvágott egy villamos kábelt. Abban az időben (és így volt 1956-ig) a moziban egyenfeszültségű villamos hálózat működött. Molnár dolga annyi volt, hogy észrevette a vezetékekben tévedésből kiépített földhurkot, amelyen gerjedés lépett fel. Ezt elég volt elvágni, és már kezdődhetett is a bemutató.

A hangosfilm leglátványosabb áldozata maga a filmművészet volt, ugyanis a korai hangfelvételek rejtett mikrofonokkal készültek. A színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük, a színészi mimikát ezzel korlátozva. A hangosfilm terjedése heves ellenállást váltott ki Charlie Chaplinből és Balázs Bélából is.

 

A sztereó hang meghatározása a Lokomotív G.T. definíciójában a "Szól a rádió" dalában:

 

"Sztereóban fogható, s ebben az a jó

hogy a két oldalról, egyidőben, más-más hallható

A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép

Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép"

 

Az 1950-es évek közepétől terjed a sztereofónia párhuzamosan a kinemaszkóp eljárással.

 

A hetvenes években fejlesztette a ki a Dolby laboratórium a zajszűrő rendszerét. Majd a 80-as években megjelent a digitális hangrögzítés. Elérhetővé vált, hogy a mély, a közép és a magas hangokat külön csatornára lehetett rögzíteni és kellő mennyiségű és minőségű hangszóróval visszajátszani. Ma a legfejlettebb rendszerek több mint 20 csatornán tudnak hangot felvenni. A filmek digitális hangrögzítésében az úttörő szerepet a Dolby Digital, majd a Digital Theatre System vállalta. A japán Sony cég legkorszerűbb mozihangzását a Dynamic Digital Sound (SDDS) rendszerével hozta meg.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: wikipédia