A magyar televíziózás története 1954. január 20-án kezdődött az M1, Magyarország első televízióadója kísérleti adásainak a beindulásával. Az M1 mellett ma már több mint 120 magyar nyelvű csatorna szórakoztatja a tévénézőket.

 

A kezdetek

1946 tavaszán a Közlekedési és Posta Kiállításon láthatta a közönség a televíziót működés közben. A műsor egy három méter hosszúságú hurokfilm volt, amelyen három nő beszélgetett. Nemes Tihamér szerkesztett hozzá katódsugárcsöves letapogatással működő készüléket. A katódsugárcső működéséhez szükséges 1000 voltos anódfeszültséget szárazelemekből álló oszlop szolgáltatta.

 

1953. január 23-án döntés született a hazai televíziózás megindításáról. A döntés értelmében a közben Újpestről Kőbányára települt Orion gyárat bízta meg a Minisztertanács, hogy haladéktalanul kezdje meg televízió vevőkészülékek gyártásának technikai előkészületeit. Eleinte egy 14 x 18 cm-es képméretű vevőkészüléket fejlesztettek ki, úgyhogy az 1954. január 20-án meginduló első próbaadások már ezeken a készülékeken voltak láthatóak. A nagy tömegeket vonzó őszi mezőgazdasági vásár egyik kiemelt látványossága is ez a tévékészülék típus volt. A vásárt követően a Corvin Nagyáruház, akkori nevén Budapest Nagyáruház kirakatában is díszhelyen mutatkozott be a televízió.

 

Az első adó teljesítménye 100/50 W (Visontai Péter, Molnár János, 35 mm-es filmhez filmbontó: Nemes Tihamér). Az első adás 1954. december 16-án történt: Láng Éva mérnökről készült diapozitívet közvetítettek a Gyáli úti épületből, s ezt az Orion gyár épületében, 4 km-rel távolabbról vették. Ugyanazokat a léghűtésű adócsöveket használták, amelyekkel Bay Zoltán 1946-ban a Hold radar-visszhang kísérletet végezte.

 

1955 augusztusára megszületett a szériagyártásra szánt tévékészülék első prototípusa, az Orion AT-501.

 

1956 tavaszától kerültek az első készülékek forgalomba, kezdetben csak Budapesten, az akkori Lenin körúti Ravill-Kereskedelmi Vállalat boltjába, 5500 Ft/db áron (akkor egy mérnök fizetése átlag 550-650-Ft volt), amelyből közel tíz nap alatt adtak el 150 darabot. 1957-re 5000 darab eladását célozták meg.

 

1957. május 1-jén hivatalosan megindult a Magyar Rádió és Televízió műsoradása. Nem hivatalosan már 1957. február 23-án beszüntették a próbaadások sugárzását, innentől fogva „élesben” mentek műsorok, felkészülési időt hagyva a májusi indulásra.

 

Központi határozatra már 1956 tavaszától kísérleti adások voltak Budapesten, keddi és pénteki napokon. Október 23-a keddre esett, aznap az adás elmaradt.

 

1957. február 23-án a Széchenyi-hegyi 1 kW-os adóról megindult az 50–90 km-es körzetben fogható kísérleti adás, heti két napon, zenei és irodalmi műsorokkal. Megérkezett az első PYE-közvetítőkocsi, amely mikrohullámú adójával 20–30 km távolságban játszódó események továbbítására is alkalmas volt.

 

Ebben az időszakban kiemelt fontosságú volt a munkásság politikai és kulturális műveltsége, leginkább Pécs környékén, ahol szén- és uránbányászat folyt. Párt- és kormányzati utasításra Pécsett kellett kiépíteni a második magyar televíziós adót. A feladattal a Posta Kísérleti Intézet munkatársát, Molnár Jánost bízták meg. Az adó rendelkezésre állott ugyan, de arra senki nem gondolt, hogy hogyan jut el a műsor Pécsre. Az ötvenes években alkalmazott rézkábelek erre a célra teljesen alkalmatlanok voltak (a rádióműsorok továbbítására persze megfeleltek). Molnár ekkor megvizsgálta annak lehetőségét, hogy vevőkészüléket telepít a helyszínen, és annak a jelét továbbítja az adóra. Ám ez is lehetetlennek bizonyult: a budapesti adó horizontja csak Dunaföldvárig ért. Az akkori gazdasági helyzetben reménytelen volt átjátszó állomást építeni, vagy vásárolni. A vételhez elképesztő méretű parabola vevőantennára lett volna szükség. Molnárnak ekkor ragyogó ötlete támadt: talált a Mecsekben egy olyan völgyet, vízmosást, amely részben parabolid formájú volt. Ennek a völgynek volt egy pontja, ahol ki lehetett szűrni az új adótól származó zavarjeleket, és kellő erősséggel fogni lehetett a budapesti adó jelét. A budapesti és a pécsi adó frekvenciája közel volt egymáshoz, és a rendkívül nagy jel–zaj-arány miatt a pécsi adó alsó oldalsávjának jelei zavarták volna Budapest vételét. Ezt úgy küszöbölték ki, hogy a vevőt egy kisebb facsoport mögé helyezték, amely kellőképpen árnyékolta a pécsi adó sugárzását. Ezt a jelet használták fel a mecseki adó modulálásának céljára. A pécsi adó 1958-tól az OIRT 2-es csatornán, az 59,25 MHz-en működött, ezt később az RTL Klub kapta meg. (Lekapcsolása 2013. október 31-ére várható.) Tekintettel arra, hogy az OIRT szabvány szélesebb frekvenciasávot engedélyez, mint a CCIR, ezért ennek az adónak lehetett oldalsávi sugárzása a budapesti adó 49-57 MHz jeltartományában.

 

1958 második felében a székesfehérvári VT (Videoton) gyár is megkezdte a tévékészülékek fejlesztését és gyártását a növekvő népszerűség kielégítése céljából. Ekkoriban hiánygazdaság működött, vagyis nem volt annyi készülék a piacon, amennyire igény lett volna. 1960. június 30-án az előfizetők száma már 78 681 főt tett ki.

 

1960-ban a Videoton gyár bemutatta első önálló fejlesztésű, Tavasz típusú készülékét. Az Orion gyárban elkészült a 400 000. tévékészülék, amelyből 53 000 exportra került (KGST megállapodás szerint).

 

1969. április 5-én sugározták az első színes adást hazánkban, megkezdődtek az első francia importból származó színes készülékek forgalmazása is, bár az ára visszatartóerővel bírt, emiatt az akkori státuszszimbólum egyik tárgyává lett. Az első színes adásokat is ezeken az akkor az országban működő 2-300 francia kísérleti készüléken lehetett fogni.

 

1970-ben az első színes helyszíni közvetítés az április 4-ei díszszemle volt. Az előfizetők száma ekkorra már (augusztusra) elérte az 1 millió 700 ezret, amely előfizetésekhez tartozó készülékek zömét a hazai gyárak adták. Ugyanebben az évben kezdődött meg a hazai színes készülékek gyártása is.

 

A Magyar Televízió 1982. november 30-án elindította a teletext szolgáltatást.

 

Műsortovábbítás mikrohullámú lánccal

A területi adóknak műsorral való ellátását csak rövid ideig végezték vezeték nélkül, a vezéradó jeleinek vételével. Hamarosan kiépültek a mikrohullámú láncok az országon belül[3]. Kiépült az első nemzetközi mikrohullámú vonal, amely az osztrák televízió műsorának budapesti vételét tette lehetővé. Ebből is csak azok a műsorok kerültek adásba, amelyeknél tisztázódott a szerzői jogdíj kérdése.

 

A szovjet televízió műsorát műholdas vétellel valósították meg. A Szovjetunió abban az időben még nem rendelkezett geoszinkron műholdakkal: a Molnyija holdak mozgását egy hatalmas parabolaantenna követte Taliándörögdön. Ebből kezdetben csak az engedélyezett műsorok kerültek adásba, később a budapesti 58-as csatornán a teljes műsort kisugározták.

 

Műsortovábbítás kábelen

Kezdetben csak lakóházak egységes műsorellátása érdekében épültek kábelhálózatok. Ehhez egy antennakészlet volt szükséges a háztetőn, és a lakóépületben kiépített nagyközösségi kábelhálózat.

 

Ennek a technikának az alapjain elkezdődött olyan kábelhálózatok kiépítése is, amelyek egy-egy település nagyobb részét, vagy egészét képesek voltak műsorral ellátni.

 

Amint megjelentek a kábelszolgáltatók, azonnal jelentkezett az a lehetőség, hogy olyan stúdiók is műsort tudjanak sugározni, amelyek vezeték nélküli sugárzásra nem rendelkeztek engedéllyel. Ma már sokkal több „kábeltelevíziós” csatorna létezik, mint antennával fogható csatorna.

 

Kétnormás vevőkészülékek

Jugoszláviában és Ausztriában a CCIR szabvány szerint a kép- és hangvivő távolsága 5,5 MHz volt. Magyarország viszont az OIRT szerint 6,5 MHz hangsegédvivőt használt. Ezért a „nyugati” adásoknál néma volt a készülék. Kezdetben ezen úgy segítettek, hogy beépítettek egy 1 MHz-es oszcillátort. Ennek a jelével keverve a középfrekvenciás erősítő jelét létre lehetett hozni az 5,5 MHz-es jelből egy tükörfrekvenciás jelet a 6,5 MHz-en. Ezt később gyárilag beépítették a készülékekbe. Az eljárás hátránya, hogy a videojel sávszélességét korlátozni kellett, bár a képminőséget lényegesen nem befolyásolta. Ezeknek a kétnormás vevőkészülékeknek a vízszintes sorirányú felbontóképessége kb. 420 pont volt.

 

Hasonló probléma lépett fel, amikor megindultak a színes adások. Ausztria és Jugoszlávia a PAL (nyugat-európai) norma szerint sugárzott, Magyarország viszont a francia SECAM rendszert vezette be, a szovjet blokk országaira lerontott változatban. Ez probléma már csak gyárilag volt megoldható: beépítették a SECAM késleltető művonalat is, meg a PAL dekódolót is a vevőkészülékekbe.

 

Külső eszközök csatlakozása

A kezdeti vevőkészülékeket autótranszformátorról működtették, így galvanikus kapcsolatban voltak az elektromos hálózattal. Az elektroncsövek soros fűtésűek voltak, fűtőfeszültségüknek ki kellett adnia a 220 voltot. Érintésvédelmi szempontból ezt a megerősített szigeteléssel kell megoldani.

 

Az első problémát a fejhallgatók csatlakoztatása jelentette. Ezt hangfrekvenciás elválasztó transzformátorral oldották meg.

 

A következő probléma akkor keletkezett, amikor forgalomba kerültek az első VHS képmagnók. Ehhez a tévékészülékeken videó kimenetet kellett kiépíteni. A probléma teljes megoldása az lett, hogy az egész vevőkészüléket transzformátor választotta le a villamos hálózatról.

 

Színes adások – az UHF sáv használatba vétele

Színes adások 1969-től kezdve kísérletként folytak, később rendszeressé váltak. Az első csatorna adói már lefoglalták a VHF (Very High Frequency) sáv frekvenciáit, ezért a második műsor adóit (1971 augusztusában) az UHF (Ultra High Frequency) sávra helyezték. Tekintettel arra, hogy ez csaknem egybeesett a színes adások megkezdésével, az UHF sáv köznapi neve „a színes” volt. A régebbi készülékeket külön konverterrel kellett alkalmassá tenni a második műsor vételére.

 

A készülékgyártás vége

Az 1980-as évek második felére a két nagy hazai gyártó technológiai lemaradása a külföldi éllovasoktól szembetűnővé vált. A külföld és főképp a Nyugat olyan fejlesztési háttériparral rendelkezett, különösen a moratórium alá eső fejlett elektronikai termékek, alkatrészek, és kiegészítők terén, amely hátrányt egyik cég sem tudta tolerálni. Akkoriban az Amerika és Nyugat-Európa a fejlett technológiákra, elektronikai, számítástechnikai termékek részeire, egészére egy nemzetközi moratóriumot alkalmazott, amely meggátolta, hogy alapalkatrész szinten technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre a hazai gyártók készülékeikkel. Idővel összeszerelő üzemekké alakultak át, majd 1990 után, a beáramló sokkal korszerűbb készülékek özöne mindkét nagy gyár elhalását eredményezte. Az ötvenes évek külföldtől elhatárolódó, önállóságra törekvő gazdaságpolitikai szemlélete miatt kényszer-szülte hazai elektronika-ipar két nagy oszlopa ledőlt.

 

AM Mikró

Budapest különleges helyzetben van. A budai hegyek és a pesti síkság önként kínálta a lehetőséget a mikrohullámú műsorelosztás megvalósítására. Az AM Mikró adásait kisméretű parabolaantennával, előfizetéssel lehetett fogni 1987-től a 9 GHz-es sávban csaknem a város teljes területén, kezdetben csak a szállodák számára, 1989-től a lakosság számára.

 

Műholdra kerül a magyar televízió

A külhoni magyarságnak hazai hírekkel és szórakoztató műsorokkal való ellátása érdekében önálló műsorcsatornát hoztak létre. Ez a Duna televízió. Adását kezdetben az Astra műholdról sugározták Európa számára. Az ellátottsági terület célpontja elsősorban a Székelyföld volt, de kellő minőségű vevőkészülékkel Párizsban, Berlinben is fogható volt.

 

A műsorcsatornák bővülése és a rendelkezésre álló kisszámú országos frekvenciakészlet szükségessé tették, hogy a Magyar Televízió második műsora (akkor még analóg formában) műholdra kerüljön. Ez tette lehetővé a két országos kereskedelmi televízió engedélyezését.

 

Magyarország három országos analóg frekvenciakészlettel rendelkezik; a digitális műsorszórás céljára elvileg hat frekvenciakészletet (multiplexet) engedélyeztek.

 

Kereskedelmi televíziózás

1997-ben kezdte meg működését a kereskedelmi televíziózás két meghatározó vállalkozása: az RTL Klub és a TV2.

 

A rendszerváltástól napjainkig

A rendszerváltásnak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a Magyar Televízión kívül más magyar nyelvű tévécsatornák is megkezdjék a sugárzást, valamint külföldi nagyvállalatok helyi csatornáinak a beindulására. A 80-as évek végén elkezdődött az MTV Európa kódolatlan sugárzása angolul. Majd 1990-ben elindult Magyarország első két magántelevíziója, az ATV és a Szív TV. 1991-ben megjelent az első külföldi tulajdonban lévő magyar tv-csatorna, az HBO.

 

1992-ben megkezdte adását a második közszolgálati televíziótársaság is, a Duna Televízió. 1993-ban elindult Magyarország első gyerektévéje, a Cartoon Network, igaz ekkor még angolul. 1994-ben a TV3 is megkezdte adását. 1995 nyarán az MTV kódolttá tette adását, ezért abban az évben megindult a magyar nyelvű Top TV helyette. Még abban az évben indult el az Antenna 3, a későbbi Msat, valamint a Budapest TV. 1997-ben elindult a Z+, a későbbi VIVA. 1998-ban az Msat-on elindult a Nickelodeon-blokk, majd az Msat 1999-es megszűnésével a Nickelodeon külön csatornaként folytatta sugárzását. Abban az évben sugárzott először a Minimax is, egy évvel később pedig a Fox Kids is. 2000-ben megszűnt a TV3, majd megszűnése után nyolc hónappal elindult a Viasat 3.

 

Ma

Ma több mint 120 csatorna sugároz magyar nyelven, ami rendkívül soknak számít egy ilyen kis országban. A magyarországiak átlagosan 4 óra 21 percet néznek tévét naponta (azokat is beleszámítva, akiknek nincs készülékük).

 

A csatornák fele 4:3-as képarányt használ, azonban sok csatorna már szélesvásznúra (16:9-re) váltott. Egy kevés adó pedig nagy felbontásban is elérhetővé tette adását.

 

 

 

 

 

Forrás: wikipédia