A harmincas évek közepére kibontakozott lendületes fejlődést filmtörténeten kívüli erők beavatkozása zavarta meg. 1939 január 1-től kezdik érvényesíteni a filmszakmában az ún. "zsidótörvényeket", s fokozatosan kiszorítják a zsidó származású filmeseket. Ettől kezdve nem rendezhetett a korszak három meghatározó rendezőegyénisége, Székely István, Gaál Béla, Vajda László. Nem jelenhetett meg többé magyar filmen többek között a közönség kedvence, Kabos Gyula, és eltűnt a mozivászonról Ráday Imre, Perczel Zita, Ágay Irén. Az eltiltó intézkedések hatálya alól legfeljebb a forgatókönyvírók tudták kivonni magukat, akik álnéven néha még a negyvenes években is dolgoztak. Székely István (Istvan Sekely), Vajda László (Ladislao Vajda) és mások külföldön csináltak karriert, Gaál Béla pedig a nácizmus áldozata lett.

 

1939-től a filmgyártás állami ellenőrzése szigorúbbá vált, minden forgatókönyv az Országos Nemzeti Filmbizottság elé került, és ez döntött a filmek támogatásának mértékéről. Ugyanakkor az óriási konkurenciát jelentő amerikai filmek behozatalának megszüntetése valamint az 1919-ben elvesztett magyarlakta területek visszacsatolása következtében bekövetkezett nagyarányú filmpiacbővülés megerősítette a magyar filmipart. 1941-ben a Hunnia megvásárolta és modernizálta, majd a hangosfilmgyártás szolgálatába állította a régi Star filmgyár pasaréti úti műtermeit. Évről évre tovább nőtt a produkciók száma: 1939-ben 25, 1940-ben 38, 1941-ben 40, 1942-ben 48, 1943-ban 53 játékfilm készült. A magyar filmek, a megnövekedett belföldi piacon túl, eljutottak a Balkánra és Olaszországba. Néhány sikeres filmből olasz remake is készült. Vajda László Magdát kicsapják (1937) és Péntek Rézi (1938) című filmjeinek remake-jét Vittorio de Sica forgatta /Maddalena zero in condotta (1940), Teresa Venerdi (1941).

 

Az álomgyár a maga módján veszi tudomásul a világhelyzet változásait. A magyar komédia aranykorának vége, a könnyelműen derűs vígjátéki hangnemet epekedő, baljós frivol hangulat váltja fel. Megszűnik a komédia egyeduralma, teret hódít a melodráma, mely hamarosan a vígjátékkal egyenrangú helyre kerül a magyar filmkultúrában (Halálos tavasz, 1939, Kalmár László; Egy szív megáll, 1941, Kalmár László; Kölcsönadott élet, 1943, Bánky Viktor; Egy nap a világ, 1943, Vaszary János). Francia és amerikai változatával párhuzamosan bontakozik ki a magyar film noir, s míg a megelőző kor fehértelefonos komédiája a vágyak és remények kifejezője, a melodráma az egyre jobban eluralkodó rossz közérzet megfogalmazója.

 

Új nőtípus jelenik meg a szerelmi melodrámákban, a végzet asszonya korszerű női szerepekkel kombinált, modernizált változata. Ezt a típust képviseli a negyvenes évek legnépszerűbb magyar sztárja, Karády Katalin.

 

A melodráma műfajának mestere, Kalmár László nevéhez fűződnek a korszak legvisszhangosabb közönségsikerei, a Dankó Pista (1940) és a Tóparti látomás (1940). Gaál Bélához hasonlóan ő is az amerikai kommersz film példáját követte, a szakmai tökély hasonló szintjén. A később André de Toth néven ismertté vált Tóth Endre, aki a harmincas évek közepétől asszisztensként dolgozott, rendezői munkáiban a műfaji spektrum tágítására, új műfajok (krimi, kémfilm, életrajzi film) meghonosítására vállalkozik.

 

Párizsi és berlini stúdiók ízlését hozza magával Radványi Géza, aki 1940-ben rendezőként és forgatókönyvíróként kapcsolódott be a magyar filmgyártásba. Melodramatikus hangvételű filmjei lélektani hitelességükkel, atmoszférateremtő erejükkel emelkednek ki a korszak átlagából (Zárt tárgyalás, 1940, Európa nem válaszol, 1941).

 

Szintén Párizsból érkezett haza Hamza D. Ákos. Őt elsősorban társadalmi és morális kérdések izgatták, s a francia filmstílus költői realizmusát követi a magyar filmben. Kedveli az alvilági miliőt, amelyben az erkölcsi alapkonfliktusok látványosabban modellálhatók (Bűnös vagyok, 1940, Külvárosi őrszoba, 1942).

 

A melodrámák előretörésével egyidőben a komédiák stílusa is megváltozik, elszaporodnak az abszurd helyzetekből, burleszkelemekből építkező bohózatok (Egy bolond százat csinál, 1942, Martonffy Emil; Egy szoknya egy nadrág, 1943, Hamza D. Ákos; Szerencsés flótás, 1943, Balogh István; Tökéletes család, 1943, Sípos László).

 

A negyvenes években az "álomgyár" mellett megkezdte működését a "méreggyár". A hivatalos politikai kurzus ideológiája beszűrődött a filmekbe is: Dr. Kovács István (1941, Bánky Viktor), Őrségváltás (1942, Bánky Viktor). Megszülettek a háborút igazoló, dicsőítő filmek: Negyedíziglen (1942, Farkas Zoltán), Viharbrigád (1943, Ifj. Lázár István), Magyar sasok (1943, László István), Egy gép nem tért vissza (1943, Pacséry Ágoston).

 

Társadalmi reformmozgalmakhoz kapcsolódnak a művészfilm-kultúra megteremtésének kísérletei, amelyek azonban többnyire csak a romantikus melodrámától a naturalista melodrámához vezető első lépést teszik meg (5-ös számú őrház, 1942, Bán Frigyes; És a vakok látnak, 1942, Jenei Imre).

 

A két világháború között kibontakozó, a paraszti sorsot felfedező, a parasztság problémáit realista igénnyel feltáró irodalmi és ideológiai irányzat, a "népi írók" mozgalma a magyar filmre is hatással volt. Néhány alkotó a magyar társadalom, ezen belül főleg a parasztság valóságos problémái felé fordul, megteremtve a társadalmi dráma műfaját. A Fridericus Rex és a Heidelbergi diákélet rendezőjeként Németországban ismertté vált Cserépy Arzén (Arsen von Czerépy), aki 1939-ben tér haza Magyarországra, Földindulás című filmjében drámai erővel mutatja be a vagyon felaprózódása ellen erőszakos születésszabályozással védekező parasztok életét. A rövidfilm rendezőként indult Cserépy László Az első (1944) című filmjében ennek ellenkezőjét, a gyerek születéséért életveszélyes műtétre kényszerülő meddő asszony drámáját dolgozza fel. Harmincadik (1942) című filmjében Cserépy László egy bányatelepi iskola megvalósulásáért számtalan akadállyal megküzdő fiatal tanító történetét beszéli el. Nádasdy Kálmán a Gyávaságban (1942) egy elszürkült házasság felbomlásának történetét állítja szembe a szerelmesfilmek cselekménysémáival. Apáthi Imre Idegen utakon (1944) című filmjében a tiltott abortuszba belehalt asszony drámája téríti vissza a hivatás útjára a megtévedt fiatal orvosnőt. A fiatal Szőts István első játékfilmje, a vallás ősképeihez visszanyúló, balladai hangvételű Emberek a havason (1942), Nyírő József novellái alapján költői képekben mesél el egy tragikus történetet az erdélyi havasok lakóinak életéből. A természetrajongó Szőts rousseau-ista hatásokkal átszőtt romantikus antikapitalizmusa az idilli természeti élet és a romlott civilizáció oppozícióját hangsúlyozza, s nagy szerepet szán az erdélyi táj szépségének. Realizmussal ábrázolja a társadalmi hierarchia alján élők kiszolgáltatottságát, előkészítve az utat a paraszti életről szóló 1945 utáni filmek számára. A film, melyet az olasz sajtó példaképül állított a filmművészet megújítói elé, művészeti fődíjat nyert a velencei biennálén.

 

Az 1944-es háborús események hatására a produkciók száma visszaesett, az év második felében teljesen leállt a gyártás. A korszak utolsó nagy közönségsikere az Ez történt Budapesten, Hamza D. Ákos 1944-ben készült, félreértéseken alapuló komédiája, melynek hősnője asszonyi ügyességgel veszi fel a harcot az ostromlott város nélkülözéseivel, s asztalra varázsolja a békebeli vacsorák minden fontos kellékét, a városi háztartásokban már rég élelmiszerekre cserélt ezüstneműt, a libasültet s a valódi kávéból főzött feketét. A film megtépázott plakátjai vádlóan hirdették a lebombázott város felett: ez történt Budapesten.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: filmkultura.hu