Budapesten még folytak a harcok, amikor – 1945. január 30-án – megjelent a székesfôváros polgármesterének, Dr. Csorba Jánosnak rendelete, amelyben felhívást intézett a Magyar Művészek Szabad Szervezetének Filmosztályához, hogy szervezze meg a filmgyártás megindítását. Újabb, még ugyanebben az évben kiadott rendelete már intézkedett a gyártás megkezdésérôl a Hunnia Filmgyár Rt. tulajdonában lévô, újjáépített, Gyarmat utcai műteremben.

1945 októberében – Európában elsôként – már filmet forgattak a Hunniában, Bródy Sándor A tanítónô című művébôl, Keleti Márton rendezésében. Ez volt a "demokratikus magyar filmgyártás" elsô játékfilmje.

 

A háború sok mindent megváltoztatott a magyar társadalom életében, de a filmgyártás szervezete, rendszere ideig-óráig még érintetlenül maradt. A tôke hiánya mellett nyersanyaghiány is nehezítette a helyzetet. A forgalmazás rendszere szétzilálódott, a mozihálózat a háború elôtti mozipark felére zsugorodott. Történt ugyan kísérlet koprodukciós filmgyártásra, az állam is támogatást ígért, de egyik forma sem járt sikerrel. ĺgy mindössze három játékfilm készülhetett magántôkébôl 1946 végéig. Mivel a folyamatos magyar filmgyártás megteremtése mindinkább politikai kérdéssé vált, a koalíciós pártok (a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt) filmvállalatokat alapítottak. 1947–1948-ban mindegyikük gyártott egy-egy játékfilmet, közülük kettô (a Kisgazdapárt filmvállalata által készített Könnyű múzsa és a Nemzeti Parasztpárt Sarló Filmvállalatának produkciójában készült Mezei próféta) azonban dobozban maradt. A MAFIRT tôkebefektetésével készült Valahol Európában (Radványi Géza) világsikert aratott, az Orient Filmipari Rt, az MSZDP filmvállalata produkciójában készült filmje, a Beszterce ostroma (Keleti Márton). A független filmgyártó és rendezô, Szôts István Ének a búzamezôkrôl című munkája fennakadt a cenzúra hálóján.

 

1948 augusztusában – a filmgyártás államosításával – új szervezeti rendben, új elvek szellemében, a politika "vigyázó szeme" láttára csak olyan játékfilmek készültek már, amelyek megfeleltek az "új idôk új szellemének".

 

1949. július 11-én megalakult a Népművelési Minisztérium, élén Révai József – a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülésébôl alakult új párt, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetôség titkára – állott. Az ô felügyelete alá került a filmgyártás. Ettôl kezdve 1953 júniusáig, Révai József egy személyben döntött minden kérdésrôl. Irányítása alatt új filmirányzat alakult ki, amelyet a sematikus film névvel illettek.

 

Az államosított magyar filmgyártás elsô alkotása, a Talpalatnyi föld (1948, Bán Frigyes) még nemzetközi sikert aratott, de a nyomában születô filmek mind -jobban elszürkültek, sematikussá váltak.

 

A fordulatot a filmgyártásban is 1953 júniusa, a Nagy Imre-kormány megalakulása hozza. Révai Józsefet Darvas József váltja fel a Népművelési Minisztérium élén. A közönség megismerkedik az olasz neorealista filmek egynémelyikével, ezek hatása – valamint a politikai szigor "enyhülése" – a magyar filmgyártás megújulásához, a magyar filmművészet megszületéséhez vezet. A munka és a termelés "problémái" helyett a magánember erkölcsi konfliktusa, súlyos morális válsága kerül az érdeklôdés középpontjába.

 

Viszonylag rövid keresés után – az Életjel (1954, Fábri Zoltán) és a Simon Menyhért születése (1954, Várkonyi Zoltán) – a magyar film rátalál a maga (új) útjára, aminek eredményeképpen – Közép-Kelet-Európában elôször – a nemzetközi érdeklôdés középpontjába kerül. A remekművek sorát a Gázolás nyitja meg (Gertler Viktor), ezt követi az Egy pikoló világos (Máriássy Félix), A 9-es kórterem (Makk Károly), végül a Körhinta (Fábri Zoltán) e megújulási folyamat csúcspontját jelképezi.

 

A korszak jelentôs filmjei még a Liliomfi (Makk Károly), a Hannibál tanár úr (Fábri Zoltán), a Bakaruhában (Fehér Imre) és a Keserű igazság (Várkonyi Zoltán), amely nem került bemutatásra.

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: filmkultura.hu