FILMHISTORY ~ Minden, amit a filmek történelméről tudnod kell.
Schindler listája

A Schindler listája (Schindler's List) egy 1993-ban bemutatott fekete-fehér amerikai életrajzi film Steven Spielberg rendezésében. A film Oskar Schindler német üzletember történetét mutatja be, aki több mint ezer lengyel zsidó életét mentette meg a második világháború során a holokauszt alatt. A forgatókönyvet Thomas Keneally Schindler bárkája című regénye alapján Steven Zaillian írta. A címszerepben Liam Neeson látható, Ralph Fiennes játssza Amon Göthöt, a Schutzstaffel tisztjét, és Ben Kingsley alakítja Schindler könyvelőjét, Itzhak Sternt. A film egyszerre vált anyagi sikerré és hét Oscar-díj nyertesévé, köztük a legjobb film és a legjobb rendező kategóriában.
 
A film 1939-ben kezdődik, amikor a németek kezdeményezésével a lengyel zsidókat a környező területekről a krakkói gettóba helyezik át röviddel a második világháború kitörése után. Eközben Oskar Schindler (Liam Neeson), egy német üzletember érkezik a városba, azzal az elképzeléssel, hogy a háború alatt vagyont szerez. A hadsereg által támogatott Schindler szert tesz egy gyárra, ahol étkezdei felszereléseket gyártanak. Mivel nem tudja pontosan, hogy kell egy ilyen gyárat vezetni, felvesz egy segítőt, Itzak Sternt (Ben Kingsley), majd zsidókat kezd foglalkoztatni, megmentve ezzel őket a haláltól. Schindler az akkor a nemzetiszocialista Németországhoz tartozó cseh területre költözik és magával viszi a gyárából a zsidó munkásait, akiket pénzért vesz meg Amontól. A hadseregnek lőszerhüvelyeket kezd gyártani, de szándékosan selejteseket. Hét hónap alatt elfogy a vagyona, de szerencsére ekkorra véget ér a háború és a "Schindler-zsidók" megmenekülnek.
 
 
 
 
 
Forrás: wikipédia
 
A film története

 - Pathé Cinema & Gaumont
 - Auguste és Louis Lumière
 - Némafilmek
 - Megszólal a film!
 - Színesfilm
 - Térhatású filmek
 - Képformátumok
 - Számítógépes filmek
 - 3D, IMAX, 4D

 
A magyar film története
 - 1945-56
 
magyar korszakelemzések

 - Negyvenöttől ötvenig
 - Az ötvenes évek
 - Hatvanas évek
 - Hetvenes évek
 - Nyolcvanas évek

 
a televízió

 - Története
 - Technikai jellemzők
 - Színes televízió
 - Internettelevízió
 - A magyar televíziózás

 
akiket illik ismerned

 - Színészek
 - Rendezők
 - Filmzeneszerzők

 
amiket illik ismerned

 - Akciófilmek
 - Animációs filmek
 - Drámák
 - Fantasyk
 - Háborús filmek
 - Horror filmek
 - Musical filmek
 - Romantikus filmek
 - Science-fiction
 - Vígjátékok

 
Érdekességek

 - ELTE: Filmtörténet szak

 
Frissítések
Friss bejegyzések
2014.07.24. 18:00
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                      


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG