FILMHISTORY ~ Minden, amit a filmek történelméről tudnod kell.
Ryan közlegény megmentése
 
A Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan) egy 1998-ban bemutatott amerikai háborús filmdráma Steven Spielberg rendezésében Tom Hanks főszereplésével. A forgatókönyvet Robert Rodat írta.
 
1944. június 6-án a szövetségesek partra szállnak Normandiában. Az amerikai katonák közt harcol John H. Miller százados is, aki az akció során rengeteg emberét elveszíti, néhány katonájával együtt azonban túlélik a csatát. Néhány nappal később Miller újabb küldetést kap: megmaradt osztagával meg kell keresnie és kimenekítenie a frontról egy James Francis Ryan nevű közlegényt, akinek az értesülések szerint mindhárom fivére egyszerre esett el a háborúban, így ő az utolsó férfi sarja a családjának. Ellenben arról nincsenek pontos információk, hol tartózkodik jelenleg a közlegény, annyit tudni, hogy az ejtőernyősökkel ugrott néhány nappal korábban. Miller így hét emberrel indul útnak: Horvath őrmesterrel, Upham tizedessel - aki csupán tolmácsoláshoz és a térképekhez ért -, Reiben; Mellish és Caparzo közlegénnyel, a felcser Wade-del, illetve a mesterlövész Jacksonnal. Indulásuk után a katonák fogadást kötnek, vajon mi lehetett századosuk foglalkozása a háború előtt. Egy kisvárosba érvén, amerikai csapatokkal találkoznak, akik azt állítják, Ryan talán a város másik végén lehet, az utat azonban elzárták a németek. Mikor az osztag tovább indul, Caparzot váratlanul lelövi egy ellenséges mesterlövész, akivel aztán később Jackson végez. Caparzo belehal sérülésébe. Az immár hét fős csapat a többi honfitársukkal még aznap megsemmisíti a német egységeket, így eljutnak a város túloldalára, ahol valóban találnak egy "Ryan"-t, ám néhány percen belül kiderül, nem ő az, akit keresnek.
 
Millerék estére a városban szállnak meg, elalvás előtt a háború borzalmairól beszélgetnek. Másnapra virradóan, ismét továbbindulnak, és egy lezuhant amerikai repülőgép roncsainál találkoznak több száz sebesült és menetelő katonával, akik közül néhány sérültet Wade doki ellát. Hogy segítségükre legyen, a lezuhant repülő életben maradt pilótája dögcédulák tucatjait nyomja Millerék kezébe, azok között azonban nem szerepel James Ryan neve. Pillanatokkal később feltűnik egy halláskárosodott katona, aki azt állítja, együtt ugrott ki az ejtőernyős osztagnál Ryannel, akit landolásuk után egy ezredes vett csapatába, ugyanis embereket toborzott egy híd megvédésére. Miller rájön, melyik hídhoz kell menniük, ám az odaút során, egy elhagyatott rádióállomáshoz érve, németekbe botlanak, majd tűzharc alakul ki. Az ütközetben Wade doki súlyos sérülést szerez egy becsapódó repeszgránáttól, és meghal, ennek ellenére sikeresen elfoglalják az állomást, és egy foglyot is ejtenek. A fritzet befogják, hogy temesse el a halottakat, csakhogy feladata elvégzése közben Upham összebarátkozik vele, amit aztán a többiek nem néznek jó szemmel. Reiben megelégeli a dolgot, és meg akarja ölni a nácit, mire néhány társa ellene fordul. Végül Upham többszörös kérésére, az eset előtt tehetetlenül álló Miller úgy dönt, elengedi a foglyot, miután pedig ez megtörtént, lezárja a korábban kötött fogadást, és elárulja: seregbe kerülése előtt tanárként dolgozott egy kisvárosban. Emberei ugyan meglepődnek, lassan felmerül bennük a kérdés: miért is kell nyolc ember életét kockáztatni egyért cserébe?
 
A hat fős létszámra csappant osztag továbbáll, és egy mezőn újabb ellenségbe botlanak, ezúttal egy hernyótalpasba. Váratlanul néhány szintén amerikai katona tűnik fel, és likvidálják a német egységet, majd bemutatkoznak Millerék. Ekkor derül ki, hogy az ismeretlen katonák közt van a keresett James Ryan is, aki ugyan hullat néhány könnyet fivérei halálhíre hallatán, azonban közli a századossal; nem megy velük sehova, kötelességének érzi, hogy segítsen ezredesének megvédeni egy közeli hidat. Milleréknek nem marad más választásuk, kénytelenek Ryanékhez szegődni, akik a híd melletti romos városában készülnek fel, hogy megütközzenek az ide tartó német csapatokkal. Míg Miller, Horvath, Upham és Mellish bombákat készítenek, Jackson a templomtoronyban keres fedezéket.
 
Néhány órán belül fel is tűnnek az első ellenséges tankok és katonák, és óriási harc veszi kezdetét: az amerikaiak puskákkal, gépfegyverekkel és páncélöklökkel, Jackson mesterlövészpuskával öli a németeket, Upham muníciót szállít, Reiben és néhány társa pedig robbanószerekkel semmisítik meg a német tankokat. Azonban egyre több náci egység és tank jelenik meg, ráadásul egy utóbbi kilövi a nagy segítséget nyújtó Jacksont a templomtoronyból, illetve Mellish életét is kioltja egy ellenséges katona, méghozzá ugyanazzal a késsel, amit Mellish még a partraszálláson zsákmányolt egy elesett némettől. Végignézve Mellish meggyilkolását, a félelemtől reszkető Upham egy sötét sarokba húzza meg magát. Mivel a győzelem esélye teljesen kizárt, az amerikaiak a híd mögé vonulnak, miközben Horvath őrmestert találat éri és meghal, és Miller százados is súlyos sebet kap. A híd túloldalán rekedt Upham végre erőt vesz félelmén, és több ellenséget is lefegyverez, Miller százados gyilkosát pedig lelövi. Váratlanul szövetséges repülőgépek jelennek meg és elpusztítják a túlerőben lévő német csapatokat, azonban ez idő alatt Miller belehal sérülésébe. A küldetés ugyan sikeres volt; Ryan megmenekült, a hét fős osztagból csupán ketten maradtak életben: Upham és Reiben...
 
Fél évszázaddal a történtek után, a megkorosodott Ryan családjával együtt ellátogat a világháborúban elhunytak temetőjébe, ahol Miller sírjánál tisztelegve, megköszöni a századosnak, amit élete utolsó óráiban érte tett.
 
 
 
 
 
 
 
Forrás: wikipédia
 
A film története

 - Pathé Cinema & Gaumont
 - Auguste és Louis Lumière
 - Némafilmek
 - Megszólal a film!
 - Színesfilm
 - Térhatású filmek
 - Képformátumok
 - Számítógépes filmek
 - 3D, IMAX, 4D

 
A magyar film története
 - 1945-56
 
magyar korszakelemzések

 - Negyvenöttől ötvenig
 - Az ötvenes évek
 - Hatvanas évek
 - Hetvenes évek
 - Nyolcvanas évek

 
a televízió

 - Története
 - Technikai jellemzők
 - Színes televízió
 - Internettelevízió
 - A magyar televíziózás

 
akiket illik ismerned

 - Színészek
 - Rendezők
 - Filmzeneszerzők

 
amiket illik ismerned

 - Akciófilmek
 - Animációs filmek
 - Drámák
 - Fantasyk
 - Háborús filmek
 - Horror filmek
 - Musical filmek
 - Romantikus filmek
 - Science-fiction
 - Vígjátékok

 
Érdekességek

 - ELTE: Filmtörténet szak

 
Frissítések
Friss bejegyzések
2014.07.24. 18:00
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                      


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!