FILMHISTORY ~ Minden, amit a filmek történelméről tudnod kell.
A remény rabjai
 
A remény rabjai (The Shawshank Redemption) egy 1994-ben bemutatott - Stephen King azonos című kisregényéből adaptált - film. A Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével készült elgondolkodtató filmet a magyar származású Frank Darabont rendezte.
 
A film megjelenésekor nem ért el kiugró anyagi sikert, azonban mind a kritikusok, mind a nézők körében az elmúlt időben jelentős elismeréseket vívott ki magának.
 
A film 1947-ben, felesége és annak szeretője meggyilkolásának vádjával, közvetett bizonyítékok alapján ártatlanul életfogytiglanra ítélt bankárról szól. Andy Dufrense (Tim Robbins) hiába állítja, hogy nem ő volt a gyilkos (de néha már ő sem biztos ebben, mert a körülmények és az emlékei zavarosak). Bent idővel megbarátkozik Ellis Boyd "Red" Reddinggel (Morgan Freeman), aki Andy érkezésekor már 20 éve tölti életfogytiglani büntetését, és éppen elutasítják a szabadon bocsátási kérelmét. Red bent apróbb dolgok becsempészésével foglalkozik. Andy először hobbijára hivatkozva egy geológus-kalapácsot, majd később egy Rita Hayworth moziplakátot kér tőle, amiket Red meg is szerez.
 
Egy tetőszigetelési munka közben Andy meghallja két börtönőr párbeszédét, amint egyikük az öröksége miatt fizetendő magas adó miatt panaszkodik. Andy felajánlja a tanácsait, amivel a börtönőr törvényesen mentesül az adó megfizetése alól. Az idők során a börtön teljes személyzete igénybe veszi Andy pénzügyi tanácsait, a börtönigazgatót is beleértve, aki azonban illegális területre merészkedik, amikor a foglyok külső területen végzett munkájának ellenértékét elsikkasztja. A pénzmosást Andy intézi.
 
1965-ben egy fiatal rab, Tommy Williams érkezik a börtönbe, és elbeszéli, hogy Elmo Blatch, egy korábbi rabtársa az Andy esetére rendkívül hasonló bűntény elkövetésével dicsekedett, melyben nem őt, az igazi tettest, hanem egy „balek bankárt” ítéltek el. Andy fellelkesül, abban reménykedik, hogy ügye újratárgyalását kérheti az új információ birtokában és Tommy tanúvallomása alapján fel fogják menteni. Az igazgatóhoz benyújtott kérvényét azonban az igazgató nem továbbítja a hivatalos úton, mivel attól tart, hogy Andy a távozása után nyilvánosságra hozza a piszkos ügyeit. Ezért az igazgató Hadley-t, a börtönőrök parancsnokát Tommy megölésére utasítja.
 
Andy megígérteti Reddel, hogy ha valaha kijut, menjen el Buxtonba (Maine állam) egy bizonyos szénaföldhöz, ahol egy fánál elrejtett valamit.
 
Tommy halála után Andy elveszti reményét arra vonatkozóan, hogy törvényesen kijuthat a börtönből, ezért a bent töltött több mint húsz év után véghezviszi, amit mindenki lehetetlennek tartott: megszökik a börtönből.
 
Kint első dolga, hogy zárolja a börtönigazgató számára sikkasztott pénz számláját, majd egy újságban nyilvánosságra hozza piszkos ügyeinek bizonyítékait. Másnap Byron Hadley-t letartóztatják, Norton, az igazgató pedig öngyilkos lesz az irodájában.
 
Nem sokkal ezután, 1967-ben Redet feltételesen szabadon bocsátják. Ő azonban annyira hozzászokott a börtön szigorú rendjéhez és szabályozott életéhez, hogy nem tud mit kezdeni a szabadságával (ún. intézményfüggő lett) és az öngyilkosság gondolatával foglalkozik. Csak Andynak tett ígérete tartja vissza, és felkeresi azt a helyet, amit Andy megadott neki. Ott egy kis fémdobozt talál, némi pénzzel és Andy instrukcióival. A feltételes szabadlábra helyezés előírásait megszegve Mexikóba veszi az irányt, ahol Zihuatanejóban találkozik Andyval a Csendes-óceán partján.
 
 
 
 
 
 
Forrás: wikipédia
 
A film története

 - Pathé Cinema & Gaumont
 - Auguste és Louis Lumière
 - Némafilmek
 - Megszólal a film!
 - Színesfilm
 - Térhatású filmek
 - Képformátumok
 - Számítógépes filmek
 - 3D, IMAX, 4D

 
A magyar film története
 - 1945-56
 
magyar korszakelemzések

 - Negyvenöttől ötvenig
 - Az ötvenes évek
 - Hatvanas évek
 - Hetvenes évek
 - Nyolcvanas évek

 
a televízió

 - Története
 - Technikai jellemzők
 - Színes televízió
 - Internettelevízió
 - A magyar televíziózás

 
akiket illik ismerned

 - Színészek
 - Rendezők
 - Filmzeneszerzők

 
amiket illik ismerned

 - Akciófilmek
 - Animációs filmek
 - Drámák
 - Fantasyk
 - Háborús filmek
 - Horror filmek
 - Musical filmek
 - Romantikus filmek
 - Science-fiction
 - Vígjátékok

 
Érdekességek

 - ELTE: Filmtörténet szak

 
Frissítések
Friss bejegyzések
2014.07.24. 18:00
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                      


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!