FILMHISTORY ~ Minden, amit a filmek történelméről tudnod kell.
Millió dolláros bébi
 
A Millió dolláros bébi (Million Dollar Baby) egy 2004-ben készült színes amerikai filmdráma Clint Eastwood rendezésében, Eastwood egyben a film egyik főszereplője Hilary Swankkel és Morgan Freemannel.
 
Frankie Dunn (Clint Eastwood), a mindig óvatos, de remek bokszedző életében először beleegyezik, hogy egy lány edzője legyen. Maggie Fitzgerald (Hilary Swank) 30-as évei elején döntött úgy, hogy belekezd a bokszolásba. Olyan szegény volt, hogy néha még élelemre se futotta neki. Elején csak Hepaj (Morgan Freeman) - egy volt bokszoló - bátorítja, aki rendben tartja Frankie edzőtermét.
 
A film forgatókönyvét Paul Haggis írta F.X. Toole Rope Burns: Stories from the Corner című novellagyűjteménye nyomán. A film 2005-ben 4 Oscart nyert, köztük a legjobb film díját.
 
Maggie Fitzgerald azzal akar bizonyítani magának, hogy sikeres bokszoló akar lenni. 31 éves és szegény körülmények között nevelkedett. Apja korán meghalt, folyton segélyek után loholó anyja nevelte testvéreivel egyetemben. Pincérnőként dolgozik, próbál spórolni.
 
A lány hiába keres edzőt, senki nem akarja vállalni. Végül Frankie Dunn edzőtermében köt ki, és kéri Frankie-t, hogy foglalkozzon vele, de ő is elutasítja, mert már a 30-on is túl van ekkorra Maggie, ráadásul lány, és Frankie nem edzett lányokat. Egyedül Hepaj bátorítja. Hepaj, egy volt bokszoló, Frankie barátja, aki rendben tartja az edzőtermet. Frankie volt az, aki játék közben mindig összefoltozta őt és aki ott volt akkor is, amikor egy meccs következtében elvesztette fél szemére a látását, ami derékba törte pályafutását.
 
Végül vonakodva, de Frankie elvállalta Maggie edzését, aki nagyon gyorsan fejlődik. Bár nagyon önfejű, megfogadja Frankie tanácsait és alig várja, hogy egy meccsen is szerepelhessen. A történet során megtudjuk, hogy Frankie-nek nem volt családja mióta elidegenedett a lányától, akinek hetente ír levelet, melyek rendre felbontatlanul visszaérkeznek. Rendszeresen járt templomba is. Frankie átpasszolja Maggie-t egy másik menedzsernek, aki elvitte első meccsére.
 
Ez az új menedzser csak a saját érdekeit nézi, egyéb ügyletei miatt akkor sem veszít Maggie meccsén, ha megverik a lányt. Végül Frankie közbeavatkozásával nyernek és így ő lesz újra a menedzser. Ezután egy sikerszéria következik. Maggie mindenkit kiüt már az első menetben. Bejárja a világot, népszerű lesz. Frankie, aki kelta könyveket bújik, megajándékozza egy „Mo Cuishle” feliratú selyemköpennyel, de nem árulja el annak jelentését. Ezután Maggie-re ragad az elnevezés.
 
Így eljutnak WBA váltósúlyú női címmérkőzésig. Billie, a Kék Medve, a meccs alatt, már a szünetben, szabálytalanul megüti Maggie-t, aki beveri a nyakát a pihenéshez kirakott székbe. Nyaktól lefelé megbénul. Frankie felhív egy tucat kórházat, de mindenhol azt mondják, hogy semmi remény a javulásra. Frankie először Hepajt aztán magát hibáztatja a történtekért. Szerinte nem kellett volna foglalkoznia egy lánnyal. Frankie rendszeresen látogatja a lányt. Nagy nehezen Maggie családja is eljön, de csak azért, hogy magukra írassák a lány házát, házát mielőtt a kezelésekre elmegy a lány egész vagyona. A házban egyébként ők laknak, ami csak azért nem került annak idején a nevükre mert nem akartak a segélytől sem elesni.
 
Maggie elveszíti a fél lábát is. Végül egy este a lány megkéri Frankie-t, hogy segítse át a halálba. Frankie nem egyezik bele. Maggie kétszer is átharapja a nyelvét, így majdnem elvérzik. Ezután nyugtatózzák, hogy ne próbálja meg újból. Frankie végül döntésre jut. Egy este bemegy hozzá, lekapcsolja a lélegeztető gépről és adrenalint ad be neki. Előtte még elmondja, hogy „Mo Cuishle” keltául kedvesemet, véremet jelent.
 
 
 
 
 
 
Forrás: wikipédia
 
A film története

 - Pathé Cinema & Gaumont
 - Auguste és Louis Lumière
 - Némafilmek
 - Megszólal a film!
 - Színesfilm
 - Térhatású filmek
 - Képformátumok
 - Számítógépes filmek
 - 3D, IMAX, 4D

 
A magyar film története
 - 1945-56
 
magyar korszakelemzések

 - Negyvenöttől ötvenig
 - Az ötvenes évek
 - Hatvanas évek
 - Hetvenes évek
 - Nyolcvanas évek

 
a televízió

 - Története
 - Technikai jellemzők
 - Színes televízió
 - Internettelevízió
 - A magyar televíziózás

 
akiket illik ismerned

 - Színészek
 - Rendezők
 - Filmzeneszerzők

 
amiket illik ismerned

 - Akciófilmek
 - Animációs filmek
 - Drámák
 - Fantasyk
 - Háborús filmek
 - Horror filmek
 - Musical filmek
 - Romantikus filmek
 - Science-fiction
 - Vígjátékok

 
Érdekességek

 - ELTE: Filmtörténet szak

 
Frissítések
Friss bejegyzések
2014.07.24. 18:00
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                      


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!