James Horner (Los Angeles, 1953. augusztus 14. –) Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai filmzeneszerző. Zenei tanulmányait Ligeti Györgynél kezdte Londonban, majd a University of Southern California (USC) és a University of California Los Angeles (UCLA) egyetemeken folytatta. Karrierje 1982-ben a Star Trek II: Khan haragja című film zenéjének megírásával kezdett meredeken felfelé ívelni. Eddigi két Oscar-díját a Titanic című film kapcsán a Legjobb eredeti filmzene és a Legjobb betétdal kategóriában kapta. Nevéhez fűződik többek között A bolygó neve: Halál, Az 54. hadtest, a Drágám, a kölykök összementek, a Casper, A rettenthetetlen, az Apollo 13, a Viharzóna, az Egy csodálatos elme, a Trója és az Apocalypto című filmek zenéje. Saját magát „történetmesélő”-ként szokta jellemezni, aki zenéjével a film szereplőinek legmélyebb érzéseit kívánja a közönség felé közvetíteni.

Az 1980-as években stílusára a szintetizátorok teremtette elektronikus hangzásvilág, ütős hangszerek széles skálája és néhány főből álló zenekar alkalmazása volt jellemző. E korszakának kiemelkedő darabjai a Commando, a 48 óra és a Megint 48 óra című filmzenék, melyekben a „városi jazz” pörgő ritmusai és szaxofonja mellett a vonós hangszereken megszólaló dallamok teremtenek igen egyedi hangzásvilágot. Természetesen ebben az időszakban sem csak akciózenéket írt, és az 1990-es évektől zenéiben a főszerepet egyértelműen a (gyakran 80-100 tagot számláló) szimfonikus zenekar vette át. Eddigi karrierjének legtermékenyebb évtizedében olyan műveket vetett papírra, mint a Szenvedélyek viharában, A rettenthetetlen és a Titanic című filmek zenéi, melyek e nagyívű, érzelemgazdag, epikus stílusának legismertebb és legelismertebb darabjai. A 2000-es években egyes műveiben újabb stílusváltozást figyelhetünk meg: a szimfonikus zenekar már kisebb szerepet kap, és a szerző kísérletező kedve kerül előtérbe (például a 2005-ös Elrabolva című film zenéjében).

Zenéi vezérdallamait általában igen gyorsan megkomponálja, de a megfelelő hangszerelés természetesen már hosszabb időt vesz igénybe. Ezt a folyamatot igen gyakran szokta a festészethez hasonlítani, mondván, számára legalább olyan fontos megtalálni a jelenethez legjobban illő hangszereket, mint a festőnek a színeket. Minduntalan törekszik az adott film hangulatának, történetének megfelelő, olykor igen különleges hangszerek használatára – erre talán az Apocalypto című film zenéje a legjobb példa. Az 1994-es, Golden Globe-ra jelölt Szenvedélyek viharában című filmben a Willow után ismét felbukkant Kazu Matsui és a shakuhachi, a japán fúvós hangszer ezt követően szerepelt még a két Zorro-filmben is (Zorro álarca, 1998; Zorro legendája, 2005). A Viharzóna (2000) hangzásvilágát az elektromos gitár teszi teljessé; indián síp és dallamok jelennek meg A fegyverek szavában (2002), kasztanyett és flamenco táncosok a két Zorróban; basszusharmonika és csembaló A Spiderwick-krónikák című filmben. Gyakran szerepeltet szólistát műveiben (Apollo 13 – Annie Lennox, 1995; Titanic – Sissel Kyrkjebø, 1997; Egy csodálatos elme – Charlotte Church, 2001; A gyávaság tollai – Rahat Nusrat Fateh Ali Khan, 2002; Határok nélkül – Caseline Kunene, 2003; Trója – Tanja Tzarovska, 2004; Az új világ – Hayley Westenra, 2005), és nem egyszer kórust (Támadás a Krull bolygó ellen – Ambrosian Singers, 1983; Őslények országa – King's College Choir, 1988; Az 54. hadtest – Boys Choir of Harlem, 1989; Ellenség a kapuknál – London Voices, 2001; Trója – Bulgarian Women's Choir, 2004). Nem idegen tőle a betétdalok írása sem (I Want To Spend My Lifetime Loving You – Zorro álarca; Then You Look At Me – A kétszáz éves ember; Yours Forever – Viharzóna; Where Are You Christmas – A Grincs; I See You - Avatar). Az általában rézfúvós hangszeren megjelenő, négy hangból álló danger motif (veszélyjelző motívum) úgyszólván minden albumáról elmaradhatatlan. Akciózenéinek szinte állandó szereplője a pergődob, míg a lassúbb, érzelemgazdag tételekben a vonósok mellett az oboa, a kürt, a fuvola és nem utolsó sorban a zongora kap kitüntetett szerepet.

Művei írásakor nemigen alkalmazza a különféle modern digitális technikákat; ezen a téren ódivatúnak tartja magát, és kézzel veti papírra zenei elképzeléseit. Karrierje során csupán néhányszor fordult elő, hogy egy adott film folytatásának is ő írja a zenéjét (egy példa erre a Zorro álarca és a Zorro legendája című filmek), mivel nem szeret ugyanannál a témánál hosszasan "leragadni".

Forrás: wikipédia