Tim Burton, teljes nevén Timothy William Burton, amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer és festő. 1958. augusztus 25-én született Burbankban, Kaliforniában. Felesége Helena Bonham Carter színésznő, akitől két gyermeke született.

 

Tim Burton olyan filmekkel ajándékozta meg a világot, melyek áthágták a filmkészítés íratlan szabályait. Meséivel sajátos stílust alakított ki.

 

Elismertségét úgy érte el, hogy látszólag semmi esély nem volt arra, hogy valaha is híres rendező legyen. Szerény és visszahúzódó gyerek volt, akinek beilleszkedése szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult. Nem volt egy könyvmoly, és tanulmányi eredménye is hagyott kívánni valót maga után. Ezzel szemben imádott sötét szobájában egyedül festegetni és rajzolni, aminél nagyobb rajongást csak a filmek iránt tanúsított. Kedvencei a szörnyfilmek voltak, többek között a régi angol Hammer-horrorok, Godzilla, és Ray Harryhausen, a stoptrükk tökéletesítőjének varázslatos munkái. Legnagyobb példaképe pedig Vincent Price volt.

 

A gimnázium után, 1976-ban a California Institute of the Arts-ban tanult tovább, mely intézmény többek között a Disney támogatását élvezte. Itt keresett jövendőbeli animátorokat egész estés rajzfilmjeihez, és ebbe a programba maga Burton is bekerült. Először az 1981-es The Fox and the Hound-on dolgozott, mint fázisrajzoló, e mellett apró munkákat is kapott a korszakalkotó Tronban (1982), majd, mivel arra hivatkozott, hogy képtelen végezni ezt az unalmas és fárasztó munkát, a stúdió a The Black Cauldron (1985) egyik karakter-tervezőjévé tette. Burton, koncepcióit mind elvetették. Ám mégis a stúdiónál maradt, mert zöld utat kapott saját projektjeinek létrehozásához. Ekkor született meg a Karácsonyi lidércnyomás ötlete, illetve első stoptrükkös (stop motion) kisfilmje, a Vincent (1982).

 

Ez a zseniális, ám mindössze 6 perces, fekete-fehér, báb-animációs filmek tulajdonképpen önéletrajzi ihletésű kisfilm egy olyan fiúról, aki ahelyett, hogy a többi gyerekkel játszott volna, a sötét szobájában Vincent Price-nak képzeli magát és Edgar Allan Poe-t olvas. Az elmesélés a valódi Vincent Price verses narrációjával, olyan zseniális atmoszférát eredményez, fesztiválokon sikert aratott. Ez után a kisfilm után továbbra is animációs rövidfilmekkel hívta fel magára a figyelmet, míg 1984-ben Burton lehetőséget kapott, hogy élőszereplős filmet forgasson.

 

Ez pedig a szintén fekete-fehér Frankenweenie (1984), mely történetesen egy gyerekeknek szánt rövidfilm lett volna, ha nem a Frankenstein és a Kedvencek temetője találkozásaként lehetne legegyszerűbben leírni. Bár tagadhatatlanul meseszerű és erősen stilizált alkotásról van szó, a történet alapvető fordulatai miatt nem lehetett korhatár nélküli besorolású, így végül be sem mutatták szélesebb körben. Mindezek ellenére nagyon fontos helyet foglal el Burton életművében. A nyitánya tisztelgés fiatalkori kisfilmjei és önnön B-film imádata előtt. Egyben előrevetíti Ed Wood-ról szóló életrajzi filmjét. A halálból visszahozott kutyát elpusztítani akaró tömeg később az Ollókezű Edward végén ugyanígy indul neki az utcavégi kastélynak, míg a lángok martalékává váló malom az Álmosvölgy legendájában lesz újra látható. Ezen felül egy nagyon fontos emberkének, Stephen Kingnek is elnyerte tetszését, aki felhívta rá a Warner Brothers egyik producerének, Bonni Leenek a figyelmét. Lee aztán Paul Reubensnek mutatta meg a félórás mesefilmet, aki rögtön tudta, hogy megtalálta a megfelelő rendezőt nagyjátékfilmes debütálásához.

 

Burton így készíthette el első nagyjátékfilmjét, a Pee-Wee nagy kalandja (1985 – Pee-Wee's Big Adventure) című vérbeli komédiát, amely nagy mértékben kihat későbbi munkásságára. Az egyik első és legfontosabb dolog Hollywoodban, hogy mindössze 6 millió dollárból sikerült egy 40 milliót kaszáló művet csinálnia. Emellett ennél a produkciónál ismerte meg "házi zeneszerzőjét", Danny Elfmant, akivel együttes erővel jutottak a csúcsra.

 

Pee-Wee sikere keresetté tette a különc művészt a Warner Brothers-nél, és rögvest fel is ajánlották neki a már akkor erőteljesen tervbe vett Batman-mozifilm rendezését. Burton idegenkedett az eredeti forgatókönyvtől és egy új, 30 oldalas filmtervet dolgozott ki akkori barátnőjével, Julie Hicksonnal, aki már előző rövid- és tévéfilmjeinek producere is volt egyben. A 3 évig húzódó forgatókönyvírás közben megrendezte második mozifilmjét is, a Beetlejuice (1988) című kísértet-komédiát. Az eredetileg természetfeletti drámának kiötlött film Michael Keaton karakterével fejlődhetett fekete komédiává. Egy évvel később ebből egy rajzfilmsorozat is megjelent, melyet pénzügyileg is támogatott Burton, és rengeteg utalás van benne korábbi filmjeire. Ez esetben pedig már nagyobb költségvetésből gazdálkodhatott Burton, sztárokat szerepeltethetett, és bevételek is nőni tudtak.

 

Burton így nyilatkozott a kasszasikerek elkészítéséről egy olyan rendszerben, ahol a stúdiók a forgatókönyv elkészülte előtt határozzák meg a bemutató napját: "Olyan, mintha hosszútávfutó lennél, és a szart is kiverik belőled, de a lábadat eltörik, épp mielőtt elindulnál a versenyen, majd azt mondják: 'Most menj és nyerj!'". Heti 5-6 napos forgatásokkal, napi 12-16 óra munkával készült el a világ egyik legjobb képregény-adaptációja, mely által a fiatal rendező megismerhette azt a nyomást és felelősségérzetet, amely egy ekkora kasszasiker elkészítésével járhat. Sokat segítette őt a két elkötelezett producer, az Amerika és Anglia, a forgatási helyszín közötti távolság, és Jack Nicholson, aki lelkileg támogatta Burtont, és segített neki megőrizni kreativitását. Erőteljesen megkérdőjelezték két magával hozott emberének (Keaton és Elfman) felkészültségét egy ilyen rangos produkcióhoz, melyről a forgatás alatt már az egész világ tudott, és páratlan, "sztár vársz-szintű" rajongással várakozott a bemutató napjára. Költségei már az első hétvégéjén megtérültek, a kor 5. legsikeresebb filmje lett, ami miatt Burton lett az aktuális kedvenc, akire érdemes odafigyelni mivel rukkol elő legközelebb.

 

 

 

 

 

Forrás: wikipédia