Sir Ian McKellen Murray (Burnley, 1939. május 25.) angol producer, forgatókönyvíró, színész és gyakori színházi fellépő.

Eddigi 45 éves karrierje során büszkélkedhet Golden Globe-díjjal, Tony-díjjal, Európai Film-díjjal, San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál díjjal, valamint négy Emmy-, négy BAFTA- és két Oscar-díj jelölést is magáénak tudhat.

Gyakran játszik Shakespeare darabokban, de nem áll távol tőle a sci-fi és a fantasy sem. A közönség legjobban Gandalfként a A Gyűrűk Ura trilógiából és Magnetóként az X-Men filmekből ismeri.

Egyik alapító tagja lett a Stonewallnak, amely az Egyesült Királyságban a legnagyobb LMBT jogi csoport, és amelynek ma is gyakori kiemelkedő szóvivője. Ezek mellett más hasonló és célkitűzésű csoportnak is a tiszteletbeli tagja.

A Brit Birodalom Érdemrendje (CBE) 1979-ben lovaggá ütötte. 1991-ben II. Erzsébet brit királynő szűk körének tagja lett, a New Year Honours tüntette ki „nemzeti jelentőségű szolgálataiért”, majd 2008-ban becsületrenddel is díjazták.

 

Ian McKellen kisiskolás szerepei (Children's Day, Spring 1600, Doctor Faustus, Othello, V. Henrik stb.) után első komoly színházi debütálása 1958-ban volt, az A Applecartban volt, mely még az Amatőr Dráma Klubban és az ADC Színházban játszott. Ezután a Tennessee Williams által íródott Camino Realban folytatta még ebben az évben. 1959-ben egyszer fellépett a Bolton-i Kis színházban, mint Townsperson a Tom Sawyer kalandjaiban. Az '50-es évek végére Ian csatlakozott a Marlowe Társasághoz, ahol megismerkedett Derek Jacobival, David Frosttal, Margaret Drabbleval és egyben ekkor szerepelt első Shakespeare darabban, a IV. Henrik, II. felvonásában. Emellett persze nem hagyta ott a Dráma Klubot és az ADC Színházat sem. Fellépett Deutsches Haus, A lóvá tett lovagok, Saint's Day és a Six Characters in Search of an Author előadásokban.

A '60-as években már jóval több szerepet kapott a Marlowe Társaságban, emellett más színházak is szerződtették.

 

McKellen a '60-as éveket rögtön Shakespeare darabban kezdethette, méghozzá a Cymbeline című műben. 1960 és 1961 végéig három amatőr színházban is folyamatosan dolgozhatott, olyan darabokban, mint a Dr. Faustus, Vízkereszt, A vadkacsa, VI. Henrik vagy A pacsirta. 1961 szeptemberében McKellen befejezte az egyetemet, de utoljára még fellépett a Caesar és Kleopátrában. 1961 nyarán sikeresen felvételizett a Derby Játékházba és a Hornchurch Színházba, azonban Anthony Richardson a Belgrád Színház (az első városi színház volt az Egyesült Királyságban) igazgatója felajánlott heti £9 (15 $) fizetséget. McKellen-nek ez tökéletes munka volt, mint amatőr színésznek. Ebben a színházban a Mindent a maga idejében című családi komédiában játszott.

 

Kéthetente lépett fel, mindig más szerepben, ezek közül az első az Egy ember az örökkévalóságnak. Ezután több híres író művének a feldolgozásában szerepelt: George Bernard Shaw: Sosem lehet tudni, Agatha Christie: Fekete kávé, Charles Dickens: Mr. Pickwick és Anton Csehov: Sirály (amiben többször is játszott). 1962-ben Claudio volt a Sok hűhó semmiért-ben, majd ismét Agatha Christie regényében, a Tíz kicsi néger-ben láthatták a nézők. 1962 szeptemberében azonban nem hosszabbította meg a szerződését, így új színházat kellett keresnie. A következő egy évben Ipswich-be költözött, ahol aláírt az Ipswichi Művészet Színházba.

 

Itt nagyon sokszor dolgozott Robert Chetwyn kezei alatt, többek közt a Becket, The Gazebo, Kaszt, Az erőd, Aladdin és a csodalámpa és ismét Shakespeare műben, az V. Henrikben. Címszereplője volt a Luthernek, melyben Luther Mártont alakította, majd kitérőt tett az Anthony Richardson rendezte The Big Contractba, ismét a Belgrád Színházba. Az utolsó alakítása ebben a színházban a Mindent a maga idejében című családi komédiában volt.

 

1964-et a Notthingham Játszóházban töltötte, ahol ugyan csak hat darabban lépett fel, de olyan nagyszerű darabokban, mint a Coriolanus, Szombat este, vasárnap reggel vagy a Sir Thomas More.

 

Londonba települt át, ahol 1964-ben A virágok illatával megkapta első színházi elismerését: Clarence Derwent-díj - A legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ekkora már McKellen elismert volt a színházban és már különböző meghívásokat kapott: Ismét Claudio bőrébe bújt a Sok hűhó semmiértben, melyet a Nemzeti Színházban és az Old Vicben is bemutattak. 1966-ban megkapta a Plays & Players-díjat, mint „a legígéretesebb színész” a Their Very Ownért és az Aranyvárosért. Igen sikeres lett az 1966-os év, ahol az Az ígéretben Judi Dench-csel és Ian McShane-nel volt látható. 1968-ban újabb Shakespeare drámában játszott, ezúttal főszereplője volt a II. Richárd-nak és szintén címszereplője a II. Edwardnak. A 1969-ben már színházi rendezőként is kipróbálta magát: a The Prime of Miss Jean Brodie és a Három hónap elmúlt is az ő nevéhez fűződik.

 

Ian McKellen az 1960-as évek végére a brit színház meghatározó alakja lett, amit kamatoztatott a '70-es években is.

 

Az 1970-es években nem kötött ki egy színházban, hanem különböző városokban lépett fel és már Anglián kívül is vállalt szerepeket. Az An Evening of Free Greek Music and Drama, Billy utolsó állomása, The Recruiting Officer és a Chips with Everythingben kezdte az évtizedet. 1971-ben a Hamlet című darab főszerepét kapta, mely európai turnéra ment. Még ebben az évben Sheffieldben az Anton Csehov: Hattyúdalban szerepelt. 1972-ben két műnek is a rendezője volt (Az igazi Kopó felügyelő, Epringham Camp), valamint szerepelt A három nyílban. 1973-ban egy újabb Shakespeare darabban, a Lear királyért és a The Wood Demonért ismét kritikai elismerésben részesült: 1974-ben megosztva a két műért megkapta a New York Dráma Desk-díjat. 1974-ben gyermekkori szerepét játszotta el, mint Dr. Faustus, majd következett a szokásos Shakespeare darab, a János király.

 

Egy évig játszotta el Rómeót a Rómeó és Júliában. A műalkotást Trevor Nunn rendezte és olyan színészekkel játszhatott, mint Judi Dench és Francesca Annis (Ian elmondása szerint "ő a legszebb nő, akivel együtt dolgoztam"). 1976-ban közreműködött egy koncertünnepségben, mely Shakespeare születésnapját ünnepelte. Ebben az évben három remekművet is elvállalt a kedvenc írójától: A ""Rómeó és Júlia, A téli rege és a Macbeth, melyért a Londoni Színházkritikusok Társasága ismerte el, mint a legjobb színészt. A West End Színésztársaság a következő három évben a legjobb színésznek találta: Az alkimista (1977), Pillars of the Community (1978) és a Hajlamért (1979). Ezután McKellen Shakespeare-től jegyzeteket írt és megcsinálta az Acting Shakespeare-t, melyet olyan nagyvárosokban mutatott be, mint Edinburgh, Belfast, Stockholm, Párizs stb., a tengeren túlin pedig New York és Washington.

 

Az 1980-as években elkezdett komolyabban is filmekkel foglalkozni, így nem olyan sok felkérést vállalt, mégis ebben az időszakban kapta meg színházi karrierje legnagyobb szerepét.

 

Első alakítása Mexikóban volt A Sas Új-Mexikóban című darabban. Ezután jött élete talán legnagyobb alakítása, az Amadeus. A műalkotást Peter Hall rendezte, aki olyan színészeket hívott be, mint Tim Curry (Mozart), Jane Seymour (Constanze) és McKellen (Antonio Salieri). Először egy hónapig a Nemzeti Színházban játszották 1980. november 4-én, majd a Broadway-i Broadhusti Színházban december 17-től. Igazából nem is McKellen-nek szánták a szerepet, hanem Paul Scofieldnek, hisz már eljátszotta egy évvel ezelőtt, azonban ő nem vállalta, így Ian-é lett a karakter, aki meghálálta a felkérést, több díjat is begyűjtött, köztük a színház Oscar-díját, a Tony-díjat. Ezután két évig nem is játszott színházakban, mígnem elfogadta a The Short Listet és a Gyávaságot.

 

1984 és 1986 között több nagyszerű színdarabban is részt vett: az Anton Csehov: Vad mézért ismét a West End Színész Társaság ismerte el, a Coriolanus címszerepéért London Evening Standard-díjat nyert, az Amalfi hercegnő című darabban Bosola szerepét a Royal Nemzeti Színházban játszhatta el, csakúgy, mint Az igazi Kopó felügyelőt. 1988-ban mindenki előtt felvállalta, hogy meleg, mely után küzdött is a jogaikért, amit először a Before the Act műben tett meg, amit meleg és leszbikus írók és zeneszerzők alkottak. A Mostantól fogvában is Jerome-ot, a homoszexuális férfit formálja meg. Az 1990-es évek előtt ismét látható volt a Hajlamban, majd az Othellóban ismét Trevor Nunn kezei alatt, amiért megint London Evening Standard-díjat kapott.

 

Az 1990-es éveket egykori szerelme, Sean Mathias által rendezett Chip in the Sugarban kezdte. Ezután a Lyttelton Színházban ismét két Shakespeare darab következett: a III. Richard főszerepe, melyért újabb díjat tudhatott maga mögött, majd a Lear király Kent grófja követte. A Napola Milionaire és a Ványa bácsi nem hozta meg a kellő sikert McKellen számára. 1994 és 1997 között saját rendezésében szerepelt a A Knight outban, melyet több városban is bemutatott: New York, Johannesburg, Edinburgh, Glasgow, London, Brüsszel és Los Angeles.

 

Ismét Trevor Nunn következett A nép ellenségében, melyet egy évig játszott a Királyi Nemzeti Színházban. Ezután szerepelt az első színházi élményében (amikor 3 éves volt), a Pán Péterben. A híres Hook kapitányt alakította Daniel Evans (Pán Péter) mellett. Ahogy most is, ebben az évtizedben is szerepelt Csehov és Shakespeare darabban. Csakúgy, mint A sirályban (Csehov) és A viharban (Shakespeare) és a Csak ha nevetekben is Clare Higgins, Willie Ross és Rhashan Stone-val játszott együtt. Az ezredforduló után már nem csak színházi, hanem filmsztárnak is mondhatta magát, azonban ez egyre kevesebb színházszereppel járt. De ha volt egy kis szabadideje, azt rögtön a színjátszásba öltötte.

 

an McKellen a 2000-es évek első színházi alakítására 2001-ig kellett várni. Ez volt a Sean Mathias által rendezett A haláltánc, melyben Helen Mirrennel volt látható a Broadwayn. Ezután a darab átköltözött Vancouverbe, ahol a direktor és McKellen maradt, azonban a női főszereplő Frances de la Tour volt. 2004-ben nagy meglepetést okozott, mikor Twankie, a transzvesztita bőrébe bújt az Aladdinban.

 

2006-ban több kritikus szerint is megdöbbentő alakítást hozott A vágóban. 2007-ben már nem először volt látható a Lear királyban, azonban most megkapta a címszerepet, amit be is váltott egy Theatregores' Choice-díj - Legjobb színész díjra. Majdnem tíz év után ismét A sirályban szerepelt, azonban most nem Dr. Dorn, hanem Sorin szerepében volt látható.

 

Legutóbb a Godot-ra várva című alkotásban volt látható, amit az ausztrál kontinensen is bemutattak.

 

 

 

 

 

 

Forrás: wikipédia